Az erőszakmentesség fontos erény, amelyet a spirituális fejlődés érdekében ki kell fejlesztenünk. Ez megkívánja, hogy egyetlen élőlénynek se okozzunk kárt gondolatban, szóban vagy tettben. A gondolatban megbántás leggyakoribb formája mások kritizálása. Ezt gyakran szavakba is öntjük, méghozzá a gondolatainkhoz hasonló hevességgel.

Ha a gondolataink mintázatát végigkövetjük a napunk során, kiderül, hogy mily gyakran bírálunk másokat. Egész nap mentális szintű gondolatözönnel kísérve figyeljük a környezetünkben lévők viselkedését. Ha valami olyan történik, ami nem tetszik nekünk, még a szeretteinkről is rosszat gondolunk.

A gondolatainkkal nemcsak másokat bántunk meg, hanem végül is magunknak okozunk kárt. Mialatt azzal telik az időnk, hogy elítélő vélemény fogalmazódik meg bennünk a többiek megnyilvánulásaival kapcsolatban, ezt az időtartamot a nekünk juttatott értékes lélegzetekből pazaroljuk el. Ez ugyanis távol tart bennünket a célunktól, Isten megtalálásától. Először is, a kritikus gondolatok lefoglalják a figyelmünket, így nem tudunk koncentrálni a meditációban. ��á���ǻ�����ǰ�, az egész nap folyamán nyugtalanok maradunk. Harmadszor, olyan akciókat gyártunk, amelyek gyümölcseit egyszer le kell szüretelnünk. Végül pedig nincs bennünk szeretet Isten egy gyermeke iránt.

Helyettesítsük a negatív gondolatokat, szavakat és tetteket erőszakmentes gondolatokkal! Az embertársaink tévedéseit és hibáit kezeljük együttérzéssel! Így a körülöttünk élők számára a békesség és a nyugalom helyévé válunk.

A meditációban semmit sem próbálunk a fizikai szemünkkel látni. A lélek szemét használjuk. Ezért nincs szükség arra, hogy a homlokunk irányába forgassuk a szemünket, abban a reményben, hogy így majd meglátunk ott valamit.

Amit önmagunkban megtapasztalunk, azt nem a fizikai, hanem a benső szemünkkel látjuk. Nincs szükség erő kifejtésére. A Fényre való meditáció erőlködés nélküli erőfeszítés.

Amikor meditálunk, ne gondoljunk arra, hogy ezt vagy azt kellene látnunk! Ekkor csak Istenhez fohászkodjunk, hogy azt mutassa, azt adja nekünk, amit Ő a legjobbnak tart számunkra! Szeretetben, üres kehelyként üljünk, hogy Isten megtölthesse a bensőnket Isteni Nektárral! Ennek érdekében nem kell fáradoznunk! Erőlködés nélkül, ellazultan várakozunk. A szemünket lágyan hunyjuk le, és arra koncentráljunk, ami a benső szemünk előtt feltárul!

Ezt minél többet gyakoroljuk, annál könnyebbé válik. Eleinte esetleg ki szeretnénk nyitni a szemünket, vagy itt-ott megvakarnánk magunkat. Ez a legtöbb embernél jellemző a kezdeti időszakban. Mivel a testünk és az elménk nem szeretné, ha összpontosítanánk a figyelmünket, ilyen vagy olyan módon igyekszik megzavarni bennünket

Ahogy egyre többet meditálunk, erősödni fog a koncentrációnk, és mind többet leszünk képesek zavaró tényezők nélkül fókuszálni. Fokozatosan szokásunkká válik, hogy az előttünk elterülő térség közepén tartva a figyelmünket, arra összpontosítsunk, ami ott megjelenik előttünk. Többé nem vagyunk feszültek. Úgy várakozzunk, akár egy moziban egy film kezdetére! Ez a szemünket is megóvja az erőlködéstől.

Isten láthatatlan gondoskodásának a szépsége abban rejlik, hogy időnként serényen fohászkodunk segítségért, és megkapjuk azt. Ám sok más esetben annak ellenére megérkezik a támogatás, hogy azt nem is kértük. Az ilyen helyzetek emlékeztessenek bennünket arra, hogy soha nem vagyunk egyedül! Ekkor felismerjük, hogy Isten mindig velünk van, figyel ránk, vezet bennünket.

Isten tudja, ha bajba kerülünk, és segítségre van szükségünk. Ahogy egy szülő mindig készen áll arra, hogy megóvja az alvó gyermekét, Isten mindannyiunkra állandóan odafigyel. Kérés nélkül is megérkezik az Ő segítsége.

Ha az életutunk során időnként elcsüggedünk, és úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten mindig velünk van! Az Ő karja szüntelenül körülölel bennünket, és az összes fent és lent helyzetben Ő a mi biztos támaszunk.

Legyünk hálásak Istennek, hogy láthatatlanul jelen van az életünkben, és oltalmaz, vezet bennünket! Amikor a jövőben tehetetlennek és elhagyatottnak érezzük magunkat, jusson eszünkbe, hogy Isten karja ott van körülöttünk, szeret és védelmez bennünket.

Üljünk le meditálni, ugyanis, ez a módja annak, hogy megbizonyosodjunk Isten jelenlétéről, hogy ráleljünk Őrá a bensőnkben! Ha elindulunk befelé, meg fogjuk tapasztalni önmagunkban az Úr szeretetét. Ekkor képesek leszünk arra, hogy félelem nélkül nézzünk szembe az élet kihívásaival. Bízzunk meg Őbenne, és annak tudatában nézzünk szembe az élettel, hogy Isten szerető karjában vagyunk

Az ünnepi időszak lehetőséget kínál a hálaadásra. Az egyik módja annak, hogy kifejezzük a hálánkat minden ajándékért, amelyeket Istentől megkaptunk, a meditáció. Minden, amivel ebben a világban rendelkezünk – az emberi születésünkön kívül a túlélésünket biztosító ennivaló, ruházat, víz, tető a fejünk felett, valamint a fizikai és spirituális áldások sokasága – annak köszönhető, aki a teremtést életre hívta.

Az év nagy részében túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy megálljunk és elgondolkodjunk azon, honnan ered az összes ajándékunk. Az ünnepi időszak azonban különleges alkalom a hálaadásra annak, aki minden élet Forrása. A spirituális gyakorlatok végzésével köszönhetjük meg a Teremtőnek mindazt, amivel folyamatosan megáld bennünket. Időt tölthetünk az önvalónk csendjében, kapcsolatba lépve a spirituális Forrásunkkal.

Jól ismerjük azt az örömteli állapotot, ha egy ajándékot valaki hálával fogad. Ilyenkor késztetést érzünk, hogy egyre több mindent adjunk neki. A legjobb módon úgy fejezhetjük ki a köszönetünket annak az Egynek, aki az életünket adta, ha hálás szívvel ülünk a meditációban. Az így eltöltött idő békességgel, szeretettel és örömmel tölt be minket, ami kisugárzódik belőlünk mindazokra, akikkel kapcsolatba kerülünk.

Azt kívánom, hogy ez az ünnepi időszak mindenkinek örömteli legyen! Tegyen bennünket gazdaggá a meditációban töltött idő! A benső csendben a lelkünk összekapcsolódhat az Egyetlennel, aki iránt hálát érzünk a végtelenül sok kegyes ajándékáért.

Isten Fénye ott van bennünk. Ez valamikor fellobbant, és örökké égni fog. A mi kapcsolatunk vég nélküli az isteniséggel.

Ha naponta meditálunk, a bennünk tündöklő Isteni Fény szemtanúi lehetünk. A bensőnkben megtapasztalt Fény ugyanaz, amely mindenki másban is ott ragyog. Az egység érzésétől külső falak választanak el bennünket, amelyeket mi emeltünk fel egymás közé ebben a világban. Valójában egyetlen család tagjai vagyunk. A meditációban átéljük mind a benső, mind a külső egységet.

Káprázatos szépségű fények várnak ránk a bensőnkben. Csupán arra van szükségünk, hogy napi rendszerességgel valamennyi időt meditációban töltsünk.

Élvezzük ezt a 30 másodperces klippet, amely egy idézet Sant Rajinder Singhtől, a teremtést betöltő Fényről.

Amikor a meditációban megtapasztaljuk Isten Fényét, azt felismerjük mindenki másban és az összes élő formában is. Megértjük, hogy minden ember egyformán értékes, hiszen Isten teremtette meg, és magában hordozza Őt.

Ahogy az űrhajósok az űrben széttekintve gyönyörű ékkőnek látják a Földet, és felismerik az összes élet egységét, ugyanígy bizonyságot szerezhetünk a meditációban arról, hogy minden élő forma része az egyetlen nagy családnak.

A spirituális fejlődésünk gyümölcse az egyetemes összetartozásunk felismerése. Ha eljutunk erre a szintre, akkor többé nem érezzük magunkat másoknál felsőbb rendűnek. Nem nézünk le másokat, nálunk kisebb értékűnek tartva őket. Megértjük, hogy mindenki fontos.

Ebben az emelkedett látásmódban élve szeretet és tisztelet lesz bennünk az élet összes formája iránt. Gondoskodni fogunk az embertársainkról, és azt kívánjuk, hogy senki se szenvedjen. Szeretetteljes, önzetlen emberi lénnyé formálódunk, aki elkötelezte magát mások segítésére. Ha minden ember ráébred az összes élet egységére, béke és boldogság lesz a földön.

Amikor megérkezünk a fizikai világba, egy bizonyos számú lélegzettel áldatunk meg. Ezek az idő bizonyos nagyságával vannak összefüggésben, amelyet másodpercekben, percekben, órákban, napokban, hónapokban, években mérünk. Ez a mi igazi tőkénk. Lehet, hogy azt gondoljuk, az életben a legfontosabb elfoglaltság a pénzügyi csereforgalomban való részvétel: a meggazdagodás és a pénzköltés. Ám, ha az összképet nézzük, akkor a legfontosabb elfoglaltság az életben az lesz, hogy a kapott időnket a lehető legjobb módon használjuk fel. Azért vagyunk itt, hogy spirituális kincseket halmozzunk fel. Ám ehelyett fogva tartanak bennünket e világ sokszínű látnivalói és csábító dolgai, amelyektől ráadásul anyagi hasznot is remélünk. Amikor ez az élet véget ér, kiderül, hogy rossz cél érdekében munkálkodtunk, és haszontalan élet marad mögöttünk.

Az tény, hogy mindattól függetlenül, amit ebben az életben teszünk, egy napon el kell innen mennünk. Ha úgy döntünk, hogy minden időnket egy olyan élet-játékba fektetjük be, amelynek célja minél több vagyontárgy, pénz felhalmozása, végül mindezeket hátra kell hagynunk. Amikor az utolsó lélegzetet vesszük, azokra kell átruháznunk a bankszámlánkat és a vagyontárgyainkat, akik egyelőre még itt maradnak. Az anyagi dolgok nélkül indul el a lelkünk a másik világba.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a fizikai világ olyan gazdasági szisztéma szerint működik, amelyben dolgoznunk szükséges a megélhetésünkért, hogy ezért cserébe hozzájuthassunk azokhoz az anyagi javakhoz és szolgáltatásokhoz, amelyek az önmagunkról és a családunkról való anyagi gondoskodáshoz szükségesek. A spiritualitás nem élettagadó, nem kívánja meg, hogy elhagyjuk a szeretteinket, sőt a hangsúly a becsületes megélhetésen van. Ám fontos, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt. Ne csak azt mérjük fel, hogy állnak az anyagi ügyeink, hanem azt is vegyük szemügyre, hogyan, mivel töltjük az időnket.

Hogyan fordíthatjuk az időnket a legnagyobb javunkra? Ha tudjuk, hogy ez a mostani földi vándorutunk a létezésünknek csupán egy kis része, és lélekként létünk a mostani földi életünk előtt és utána is a végtelenbe nyúlik, akkor vajon nem ez a mostani lesz a legértékesebb a számunkra?

A szeretet portékája

Az e világon túli régiókban, ahova mind menni fogunk, a legértékesebb portéka a spirituális szeretet. A lélek mércéje ott nem az anyagi siker lesz, hanem az egyik emberi lényből másokra kisugárzódó szeretet. Vajon szerette az illető Istent, az embertársait, az egész teremtést a földi léte alatt? A szeretet gondolatok, szavak és tettek formájában, a többiek iránti kedvességben nyilvánul meg. Abban fejeződik ki, hogy mennyire viselünk gondot másokra. Mennyit adunk magunkból azzal, hogy segítünk az embertársainkon.

Milyen játékot játsszunk?

A gyerekek körében népszerű a „Monopoly”, amelynél a résztvevők figurái kockadobással járják be a társasjáték tábláját, és ingatlannak nevezik azt, ami elnyerhető. A játékosok készpénzt kapnak, amivel ezek megvásárolhatók. Majd pedig otthonok, hotelek is építhetők ezeken az elnyert területeken, és ha egy másik játékos is eljut ugyanarra a helyre, akkor bérlőcsere történik. Maga a játék hosszú, és a gyerekeket ez annyira tartósan lefoglalja, hogy még a házi feladataikról és a sporttevékenységekről is megfeledkeznek. A „Monopoly” teljesen pénzcentrikus szórakozás. Nagyon hasonlít az élet-játszmához, aminek viszont nincs köze az Istennel folyó igazi játékhoz.

Istennek egy másik játéka van folyamatban. Ez a szeretet törvényén alapul. Ebben a játékban Isten szeret bennünket, és arra vágyik, hogy mi is szeressük Őt. Ez nem csupán Isten és a teremtményei kapcsolatára vonatkozik, hanem a teljes isteni család kölcsönös viszonyára is. Ő azt szeretné, ha mind részt vennénk az isteni szeretet játékában.

Mi az isteni szeretet játéka? Ebben megtapasztaljuk önmagunkban az Úr szeretetét, és ez kisugárzódik belőlünk a körülöttünk élőkre. Isten a szeretet és az üdvösség óceánja. Amikor megteremtődik a benső kapcsolatunk Ővele, akkor fürdünk a szeretet mámorában. Ez minden földi játéknál élvezetesebb. Az átélt boldogság meghaladja mindazt, ami ezen a földön megtapasztalható. Ezt a játékot Istennel a meditációban folytathatjuk. Ez olyan módszer, amelynél a figyelmünket visszavonjuk a külvilágból, és befelé koncentrálunk. Az isteni szeretet-játék során mind képesek vagyunk feltárni, megszerezni a bensőnkben rejtező kincseket, amelyek mérhetetlenül hatalmas örömmel, Fénnyel és üdvösséggel gazdagítanak bennünket.

Májusban beköszönt az izgalmas és örömteli tavasz. Amikor eltűnik a tél hava, ezzel a hónappal a kikelet eljövetelének a reménye is megérkezik. Ennek jelei mindenütt láthatók. Szemet gyönyörködtető a kiviruló virágok látványa. Rügyet bontanak a bokrok és a fák is. A világ olyan, mint egy sokféle színben gazdag festmény: a piros, rózsaszínű, narancsszínű, sárga, kék, lila, bíborszínű virágokat zöld levélhajtások ölelik körül a zöldellő fűvel borított kertekben. A madarak boldogan énekelnek, ahogy virágról virágra, fáról fára repkednek. Az almafák virágainak mézédes illata rabul ejti az érzékeinket.

Ahogy egyre melegebb lesz az idő, levesszük a nagykabátot, és élvezzük a bőrünket simogató hűs szellőt. Ez az öröm, a vidámság ideje, azzal a reménnyel telt, hogy ilyen lesz az egész előttünk álló napunk. Sok spirituális leckét tanulhatunk a kiviruló kerttől, amelyek hasznunkra lesznek a spirituális utazásunkon. Megtudhatjuk, hogyan tápláljuk a lelkünk magját, hogy szirmot bontson, és a maga teljes eredeti szépségében tündököljön.

A lélek-mag táplálása

A világ kertjeiben a magoknak termékeny talajra, vízre, levegőre és napsütésre van szükségük, hogy fejlődni tudjanak. A lélek látens állapotú spirituális mag módjára rejtezik bennünk mindaddig, amíg táplálékhoz nem juttatjuk. Ott szunnyad a székhelyén, a két szemöldök között és mögött.

Ha megtanuljuk a benső Fényre és Hangra történő meditáció módszerét, megtapasztalhatjuk önmagunkban Isten szeretetét, és a lelkünk magja kicsírázik, vagyis eljött számára az ébredés ideje. Az Isteni Áradattal való kapcsolat révén öntözővízhez jut. Az egész mindenséget megteremtő Úrból kiáradó Istenerő benne vibrál az összes létformában, az emberekben, az állatokban, a növényekben. Bár ez ott van mindannyiunkban, addig nem látjuk vagy halljuk meg, amíg fel nem eszmél a lelkünk.

A növények fejlődésének előfeltétele az elegendő napfény, a lelkünknek pedig ehhez a benső Fényre van szüksége. Ha a meditációban létrejön a kapcsolatunk a Fénnyel és a Hanggal, akkor a további spirituális fejlődés érdekében erre kell fókuszálni a figyelmünket. A rendszeres napi meditációval elég napfényhez jut a lelkünk.

A palántáknak széndioxidra is szükségük van. Ahogy ezt a növény a vízzel együtt hasznosítja, oxigént bocsát ki, ami nélkülözhetetlen a légzésünkhöz. A lélek-magnak Isten lélegzete a segítő erő a gyarapodásban. Ez az isteni kegy adja a felhajtóerőt a lelkünknek, hogy magasra tudjon szárnyalni a spirituális régiókban. A lelkünk nagyon sok táplálékhoz jut hozzá, ha meditálunk. Még vannak más leckék is, amelyeket elsajátíthatunk egy kerttől. Ezek azután segítenek a benső fejlődésünkben, a spirituális utazás sikeres megtételében.

A türelem művészete

Ha megtanulunk meditálni, utána fontos a szorgalmas gyakorlás. Sajnos, nagyon sokan türelmetlenné válnak, ha nem látják azonnal az eredményeket. Instant társadalomban élünk. Ilyen kávét, pudingot, zabkását fogyasztunk. Olyan számítógépeket akarunk, amelyek mikroszekundum alatt végzik el a rendszerbetöltési feladatokat. Egyébként türelmetlenek leszünk. Amikor magokat ültetünk el egy kertben, reméljük, hogy már egy nap alatt kicsírázik. Ha nem ez történik, máris csalódottak leszünk. A lelkünk kertjét nap mint nap, szorgalmasan kell gondoznunk meditációval, még akkor is, ha nem látjuk azonnal annak indokolatlanul elvárt drámai eredményeit.

A türelem és a szorgalom végül megjutalmazódik, mihelyt elkezdjük megtapasztalni a benső fejlődésünket. Amikor meglátjuk, ahogy előtör az Isteni Fény, és meghalljuk a Hangáradat még gyenge, hívogató hangjait, akkor felismerjük, hogy az Isten kegyével meghintett erőfeszítéseink gyümölcsöt hoznak. Majd, ahogy a lélek-növény egyenletesen fejlődik, felismerjük, hogy a fáradozásaink nem voltak hiábavalóak. Ettől kezdve felgyorsul a spirituális előrehaladásunk.

A hosszú tél ideje alatt nem látszik, hogy ott vannak a magok a talajban, mégis, megfelelő gondozással majd kihajtanak, és szirmot bontanak. Ehhez hasonlóan nem azonnal látszanak meg a meditációnk eredményei. Ám a szorgalmas gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcseit. Idővel megáldatunk a benső Fény és Hang különféle megnyilvánulásainak a megtapasztalásával, amelyek végigkísérnek bennünket a benső utazásunkon, egészen addig, míg végül a lelkünk belemerül Istenbe.

Bizalom Istenben

A fizikai világban a kertek növényei és fái nem képesek mozogni. Nem tudnak beszélni vagy kérni dolgokat. Járni sem bírnak, vagy tenni azért, amire szükségük lenne. Egy bizonyos helyre elültették őket, de nincs képességük a kommunikációra, a mozgásra, a cselekvésre. Csupán Isten és a természet kegyéből léteznek. Mégis minden szükséges lételemhez hozzájutnak: táptalajhoz, napfényhez, levegőhöz és vízhez. Akár egy gondozott kert vagy egy vadon a lakhelyük, Isten időtlen idők óta biztosítja számukra mindazt, amire szükségük van. Ha Ő egy gyep minden egyes fűszálának az ellátását képes megoldani ezen a bolygón, miért nem hisszük el, hogy nekünk is a gondunkat viseli?

Megtanulhatjuk a kerttől, hogy megbízzunk Istenben, akinek mindannyiunkkal terve van. Ha nem ismerjük fel, hogy az isteni tervvel összhangban mennyi kegyben részesülünk, akkor rengeteg időt töltünk el olyan dolgok miatti nyugtalanságban, amelyek egyébként mindenképp be fognak következni. Ha megtanuljuk az Istenben megbízás leckéjét, a rengeteg energiát, amelyet aggodalommal vesztegetünk el, sokkal hatékonyabban is kamatoztathatnánk.

Tegyük a legjobbat, és a többit engedjük el

Mivel nem tudjuk, hogy a fizikai szintű létezésünkkel kapcsolatban mi van és mi nincs eltervezve, minden helyzetben tegyük a lehető legjobbat! A tőlünk telhető legjobb módon hajtsuk végre a feladatainkat, és a többit bízzuk Istenre! Ha az így megtett erőfeszítéseink ellenére más eredmény volt elrendelve, akkor engedjük el a dolgot, és menjünk tovább! Lehet, hogy teljes igyekezettel, odaadóan végeztük el a munkánkat, ám megeshet, hogy Istennek más terve van velünk. Ha valami nem az elképzeléseink szerint alakul, fogadjuk el, és nyugodtan haladjunk tovább az utunkon! Megtettük, amire képesek voltunk, a többi Isten kezében van.

Ha egy kertben termékeny talajba kerültek a magok, és vizet, napfényt, levegőt is kapnak, akkor mi megfelelően tettük a dolgunkat. Az, hogy ezután miként fejlődik a növény, már nem rajtunk múlik, az Isten kezében van. Ha nem olyan lesz a színe, a mérete, a formája, ahogy azt elvártuk, akkor eljuthatunk annak felismerésére, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket nem tarthatunk az ellenőrzésünk alatt. Miért kellene magunkat hibáztatnunk, hiszen a saját részünket megtettük. Nyilván Istennek más terve volt azzal a virággal. Ehhez hasonlóan, minden körülmények között tegyük meg, amire képesek vagyunk, a többit pedig bízzuk Istenre! Ha ilyen szemlélettel intézzük a dolgainkat, akkor nem lesz ok a szemrehányásra, a lelkiismeretfurdalásra vagy a sajnálkozásra. Miután a legjobbat igyekszünk tenni, bízzunk meg abban, hogy Isten majd gondoskodik rólunk

Az alázat leckéje

A növényektől az alázat leckéje is elsajátítható. Ha egy viharos napon megfigyeljük a fákat és a bokrokat, vajon mit látunk? A fák, amelyek ellenállnak a szélrohamoknak, recsegnek-ropognak, gyakran megrepednek vagy széthasadnak. Azok viszont, amelyek mélyre hajolnak, nem törnek ketté. Mihelyt elül a vihar, ismét kiegyenesednek. Ha más emberek támadásának vagy a változásoknak a szele ér el bennünket, az kihívást jelent számunkra. Gyakran választjuk azt a megoldást, hogy ellenszegülünk, vitába keveredünk. Még az is megeshet, hogy visszaütünk, fizikai harcba keveredünk. Ha erre nem is kerül sor, de verbálisan visszavágunk, és olyasmiket mondunk, ami komoly veszekedésbe torkollik. Nagyon durva, sértő szavakat vágunk egymás fejéhez. Az is lehetséges, hogy külsőleg nyugodtak tudunk maradni, de mentálisan negatív gondolatok áradnak belőlünk valakire, aki ugyan nem hallja, de érzékeli a ráirányuló haragunk erős vibrációját. Emiatt az erőszak körfolyamata folytatódik. Tanuljunk abból, ahogy a fák és a bokrok fogadják a szélvihart! Így mi is megelőzhetjük a törést. Ez az alázat titka.

Tanuljuk meg a kerttől, hogyan tápláljuk a lelkünk magját a Fényre és a Hangra meditálással! További leckéket vehetünk a türelemmel, a bizalommal és alázattal kapcsolatban is. Ha ezeket megvalósítjuk az életünkben, akkor meg fogjuk tapasztalni az örök tavaszidőt, mialatt Isten üdvözítő kertjében napozunk.